Amit a LinkedIn tud és róla tudni érdemes

Mindez azoknak szól, akik fenn vannak a LinekdInen. Az alapokról vagyis arról, hogy miért is kell ott lenni. Közösségi marketing - média. Laptopon írt bejegyzés. Ahogy a Google vagy a Facebook, úgy a LinkedIn is elképesztő sebességben fejlődik. Aki itt blogol, egy kiválasztptt témában való jártasságát bizonyíthatja közössge előtt.

Autómentés Budapest - Kezdő vezetők 8 leggyakoribb hibája. Aki vezetett már autót vagy motort, az tudja hogy egy-egy kis hiba is vezethet komoly galibához. Ezeknek az esélye a tapasztalattal és odafigyeléssel csökkenhető, de mit tegyen az aki nemrég kapta csak kézhez jogosítványát? Számukra segítségként összegyűjtöttük a kezdő vezetők 8 leggyakoribb hibáját, amire mindenképp érdemes odafigyelni a volán mögött.
A legtöbb fejlett országban a lapok évtizedeken át monopolhelyzetet voltak, aminek következtében más iparágakban nehezen elérhető vastag profitit értek el és a befektetett tőke magas megtérülését élvezhették. Ebben a helyzetben nem látták szükségesnek, hogy kísérletezgessenek, szinte semmit nem költöttek kutatásra, fejlesztése. (Még súlyosabb a hazai sajtó helyzete, hiszen a meghatározó lapok több évtizedes „piacon kívüli” működés után az előző sorokban emlegetett, elkényelmesedett, lassú, begyepesedett monopóliumok tulajdonába kerültek.)